Gyula
Gyulai szállás. Hotelek, panziók, szállodák, apartmanok Gyulán.
A híres üdülő- és fürdőváros Magyarország délkeleti részén, a Viharsarokban, a magyar-román határ közelében helyezkedik el. A város történelmi légköre, a kulturális és gasztronómiai programok sokasága, a gondozott parkok és a gyógyító erejű víz biztosítja a vendégek kikapcsolódását, felfrissülését.
A város fő nevezetessége a Gyulai Vár, mely Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavára. 24 kiállítótermében közel hét évszázad története ismerhető meg. Kilátójából gyönyörű városi panoráma tárul elénk. Udvarán és a vár melletti tószínpadon működik a Gyulai Várszínház, ahol július elejétől augusztus közepéig esténként látványos előadások láthatók.
A város belterületén található a 14 szobából álló, vidéki kúriának épült Gyulavári Kastély, a hozzá tartozó hatoldalú katolikus kápolnával. Az épület kiemelkedő díszei a kovácsoltvas ablakrácsok és lépcsőkorlátok.
A kastély 8,5 hektáros, 200 éves ősparkjában épült ki a Várfürdő, mely az ország egyik legszebb gyógyfürdője. Gyógymedencéiben barnás tónusú alkáli-hidrogénkarbonátos-kloridos víz található, mely leginkább mozgásszervi és gyulladásos betegségek gyógyítására, balesetek utáni rehabilitációs kezelésekre alkalmas. Az idősebbek csendes környezetben pihenhetnek, szaunázhatnak, fürödhetnek és gyógyulhatnak, de találni itt normál vizű gyermek víziparadicsomot, pezsgő- és hullámfürdőt, csúszdákat, fedett és nyitott uszodát is.
A Gyula határában lévő pusztán található a Tanyamúzeum, ahol 2000 db-os gyűjtemény mutatja be a XX. század elején itt élő parasztok életét. A múzeumban lehetőség nyílik lovaglásra, kocsikázásra, valamint szürkemarhák, bivalyok, juhok, és háziállatok megtekintésére. A terület növény- és madárvilága egyaránt vonzza a kutatókat és a természetet kedvelőket.
A gyulai szállást keresőket a városban számos hotel, szálloda, apartman és panzió várja.