A Dunán átívelő Lánchíd pesti lábától induló program a magyar történelmi, és kulturális hagyományokból
ad egy kis ízelítőt. Buszunkkal a Budapest belvárosától mindössze 28 km-re lévő Gödöllőre megyünk, ahol
megnézzük a Gödöllői Királyi Kastélyt, régi nevén Grassalkovich-kastélyt, melyet az 1700-as évek
első felében kezdtek el építeni, de később többször átépítettek.
A világ második legnagyobb barokk
kastélya az 1867-es átalakítás után a Habsburg királyi udvar pihenőrezidenciája lett, valamint az önálló
magyar államiság egyik szimbólumává vált, és politikai jelentőséggel bírt. Ferenc József, majd később IV.
Károly illetve a szélesebb királyi család minden évben több hónapot töltött Gödöllőn. A tragikus sorsú
Erzsébet királyné (Sisi) szívesen tartózkodott a gödöllői kastélyban, ahol a magyarok mély szeretete vette körül.
Halála után a kastély Felsőkertjében emlékparkot létesítettek. A királyi időszak évtizedei alatt is tovább bővült,
és szépült az épületegyüttes. Komfortosabbá tették a lakosztályokat, és átalakították a lovardát is.
Ekkor épült meg az új márványistálló és a hatalmas kocsiszín is.
A Habsburgok trónfosztása, és az Osztrák–Magyar
Monarchia szétesése (1918-20) után a kastély sorsa hányatott lett, a második világháború után pedig komoly
pusztulásnak indult. Az elmúlt évek felújításainak köszönhetően a kastély épülete ma újra régi pompájában látható.
Múzeum működik benne, valamint jelentős rendezvényközpont is.
A kastély megtekintése után a közeli Lázár Lovasparkba
megyünk, mely 9 hektáros területe ötvözi a magyar falvak hangulatát, egy európai színvonalú lovas bázis nyújtotta
miliővel és kimagasló magyaros vendéglátással. Az eredeti magyar pálinka, és a házi pogácsa megkóstolása után egy
rendkívül izgalmas, és látványos lovasbemutatón veszünk részt. A lovas élet hagyományaival való ismerkedés után
megnézzük az istállókat, találkozunk a legjellemzőbb magyar háziállatokkal, illetve lehetőség nyílik egy rövid
lovaskocsikázásra is. Túránk végén visszatérünk Budapestre, ahol a belvárosában történik a kiszállás.
A program ára tartalmazza a kastély belépőjét.
A fent megadott ár magában foglal egy transzfer (pick up) szolgáltatást, ami azt jelenti, hogy a túrán résztvevőkért,
Budapest területén belül, az indulás előtt 30-40 perccel elmegy egy autónk, és díjmentesen a városnéző busz indulási
helyére szállítja Őket. A transzferszolgáltatás igénybe vételét a foglalási űrlapban kell jelezni.
A program Budapest belvárosában végződik, ahonnan a szálláshelyre vezető visszaútról mindenki saját maga gondoskodik,
saját költségen.