Idegenvezetőnk először egy rövid, épületen kívüli séta során bemutatja az 1885 és 1904 között épült
Parlament környékét. Belépve egy gazdagon díszített csarnok, és díszlépcső tárul elénk.
Továbbhaladva a 27 méteres belmagasságú, és 20 méter átmérőjű Kupolaterembe jutunk, ahol
körben 16 egykori magyarországi uralkodó szobra és címerpajzsa látható. Itt a terem közepén
őrzik a Magyar Szent Koronát, és itt kaptak helyet a Koronázási Ékszerek is.
Ezután felkeressük
a patkó alakú üléstermet, ahol az országgyűlés idején a bőrülésekben a 386 megválasztott képviselő,
a bársonyszékekben pedig a mindenkori kormányfő, és kinevezett miniszterei foglalnak helyet. Sétánk
során megcsodálhatjuk az eklektikus, neogótikus épület külső és belső díszítését, mely a magyar
képző-, és iparművészet egykori legjobb mestereinek köszönhető.
A Parlamentet több mint 240 szobor,
rengeteg kőcsipke, számos díszlépcső és gyönyörű freskó, valamint több kovácsoltvas kapu és kandeláber
ékesíti. A belső csillogó pompa kiemelésére kb. 40 kg aranyat, és sok, barna tónusa szlavóniai
tölgyfát is felhasználtak.
FIGYELEM! Találkozó 12:45-kor a 10-es kapunál. Előfoglalás szükséges, a Parlament csak a vezetett
túrák alkalmával látogatható. A „Parlament túra” ára tartalmazza a belépőt is.
A fent megadott ár magában foglal egy transzfer (pick up) szolgáltatást, ami azt jelenti,
hogy a túrán résztvevőkért, Budapest területén belül, az indulás előtt 30-40 perccel elmegy egy
autónk, és díjmentesen a városnéző busz indulási helyére szállítja Őket. A transzferszolgáltatás
igénybe vételét a foglalási űrlapban kell jelezni. A program Budapest belvárosában végződik, ahonnan
a szálláshelyre vezető visszaútról mindenki saját maga gondoskodik, saját költségen.