A 3 órás program alatt megismerkedünk Budapest legfontosabb zsidó emlékeivel. Felkeressük a
gyönyörű Dohány utcai Zsinagógát, mely a világon a második legnagyobb, sétálunk a második
világháborús gettó területén, és megnézzük a Zsidó Múzeumot. A 44 méter magas tornyokkal
rendelkező Zsinagóga, mely egy háromhajós csarnoktemplom, 1854-59 között épült, romantikus
stílusban. A zsinagógaépítés egyik fő szabályának megfelelve a homlokzat keletre, Jeruzsálem
felé néz, ezért a bejárat eltér az utca vonalától.
Ez egy neológ Zsinagóga, ami azt jelenti,
hogy az istentiszteletek héberül zajlanak, a nők és a férfiak külön ülnek, a kántor énekel,
és őt orgonazene és egy negyventagú kórus kíséri. A földszinten 1497 férfi, a két emeleti
karzaton 1472 nő tud helyet foglalni. A Zsinagógából kilépve átsétálunk a temetőn, valamint
a második világháború idején a deportálás elől magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomatának,
Raoul Wallenbergnek, és a holokauszt áldozatainak emléket állító emlékparkon, ahol egy vörös
gránit talapzaton álló, szomorú fűzet mintázó, Életfa leveleire ki-ki felvésetheti elhunyt
hozzátartozója nevét.
Ezután megtekintjük a Zsidó Múzeum kiállításait, melyek feltárják a
történelmi múltat, valamint betekintést nyújtanak a zsidó élet és hagyomány jelenébe. A program
végén egy kis süteményt, és kávét fogyaszthatnak egy közeli kóser cukrászdában, illetve a kóser
étteremben fakultatív ebédelési lehetőség is nyílik. A vezetett túra a belvárosi zsidó negyedben
ér véget.
A túra ára tartalmazza a belépőket is.
A fent megadott ár magában foglal egy transzfer (pick up) szolgáltatást, ami azt jelenti,
hogy a túrán résztvevőkért, Budapest területén belül, az indulás előtt 30-40 perccel elmegy
egy autónk, és díjmentesen az indulási helyre szállítja Őket. A transzferszolgáltatás igénybe
vételét a foglalási űrlapban kell jelezni. A program Budapest belvárosában végződik, ahonnan a
szálláshelyre vezető visszaútról mindenki saját maga gondoskodik, saját költségen.